Hogy csak gondom forgolódjon.
Tegnap legjobb hajdúm öltem,
rajtam pörög most a kötél,
szorít, mint szál az orsón.

Furcsa fény volt a szemében,
ő nem szólott, a fény kiáltott:
no, nagyuram, pityizálunk,
kalmárt veszünk hajdú-véren?

Immár e harc s e népnek dolga
nem hágy nékem nyugodalmat.
Úgy néz reám, minden úgy néz,
mintha ama hajdúm volna.

A szabadság gondját s dolgát
ahogy én így fölvállaltam,
a fejemet lékeltem meg:
matat benne egy fél ország.

Ezt a priccset nekem szabták,
most nyöszörög, ha forgolódom,
mint odakinn a hajdúk szemén
a nagyon megfáradt szabadság.